Rólunk
A hely a találkozásra, közösségre és felüdülésre
A Balatonboglári Felüdülés Háza azért született meg, hogy legyen egy hely, ahol kiszakadhatunk a mindennapok rohanásából, és teret kaphatunk arra, ami igazán fontos: az egymásra figyelésre, a közösség megélésére és az Istennel töltött csendes időre.
A Dunamelléki Református Egyházkerület által fenntartott ház gyülekezeti alkalmaknak, közösségi együttléteknek, többnapos képzéseknek és konferenciáknak ad otthont. Olyan környezetet szeretnénk biztosítani, ahol a találkozásokból valódi kapcsolódások, a közös időből pedig megerősítő élmények születhetnek.
EGY HÁZ, AMELY KÖZÖSSÉGEKET SZOLGÁL
A Felüdülés Háza tereit úgy alakítottuk ki, hogy segítsék a közösségek épülését: legyen helye a beszélgetéseknek, a közös étkezéseknek, a tanulásnak, a pihenésnek és az elcsendesedésnek.
Hiszünk abban, hogy a közösen eltöltött idő ajándék. Egy gyülekezeti hétvége, egy ifjúsági alkalom, egy presbiteri nap vagy egy családos találkozó lehetőség arra, hogy egymáshoz és Istenhez is közelebb kerüljünk.